Bejegyzések innen:

Egyéb kategória

Mi van, ha mégis megtörténik, amit mindig csak , ha nem is kívülállóként , de messziről szemléltél? Amit csak a hírekben láttál, olvastál. Ami csak másokkal történik meg.

Aztán egyszer csak bumm, itt van! Mégis valósággá válik, a te családod is érintett lesz. Hirtelen másképp látod a dolgokat. Félted a szeretteidet, ismeretlen félelmekkel kell szembe nézned.

A lányom másfél hete megbetegedett, “ tipikus” megfázásos tünetek, amik bár nem voltak súlyosak, mégis mintha a szokásostól kissé lassabban gyógyultak volna. Aztán a vőlegénye is megbetegedett. Aztán jöttek a hírek, a kosárcsapatából többen is betegek. Valakinek gyanús lett, csináltatott COVID tesztet: pozitív! Az első bumm. A lányom tesztje is pozitív. A második bumm. Jézusom! Mi lesz vele?!

Egy kétgenerációs családi házban élünk, két külön lakás , de persze, hogy találkozunk minden nap. Közel járok a 60-hoz és asztmám van. A harmadik bumm. A rémület a gyerek arcán: “ Mi van, ha anyát is megfertőztem?!”

Hiába nyugtatom, én még az a generáció vagyok, aki jól “meg van csinálva”, 100 éves koromban úgy kell majd agyon csapniuk. Nem nagyon sikerül, bár elég meggyőző tudok lenni. Teljes szeparáció. A negyedik bumm. Egyedül maradok. És persze én is megijedek egy kicsit, néhány álmatlan éjszaka és állandó lázmerés után úgy döntök, inkább azt teszem, amihez értek, amit a nagyapámtól tanultam: “ Ha sírunk, ha nevetünk, egy a fizetés!” Szóval teszem a dolgom; ha most ezzel kell megküzdenünk, akkor ezt fogjuk tenni, “no para”.

Értesítünk mindenkit , akivel találkoztunk az elmúlt másfél hétben.

A gyerekek közben egyre jobban vannak.

Majd engem is letesztelnek.

Az egyetemi kurzusomat átírom online változatra.

És, amiben igazán jó vagyok, számba veszem a jó dolgokat:

  • anyukámat pont egy nappal hamarabb vittem haza, mint ahogy a lányom találkozott volna a csapatával (máskor nyafogok, hogy milyen messze lakik, most örömmel konstatálta, jó ez még így),
  • a fiamék pont ebben az időszakban nyaraltak, így nem találkoztunk 2 hete (az első unokámat várják !),
  • eddig is felelősen kezeltük ezt a járvány helyzetet, nem rohangáltunk szerte-széjjel a világban (azt ÁNTSZ -es ügyintéző meglepődött, hogy csak ennyi kontaktunk volt),
  • van egy nagyszerű házi orvosunk, aki segít, támogat, intézkedik és még kedves is,
  • mindenki segítséget ajánl és drukkol nekünk.

Nem is sorolom tovább, mert látjátok, visszavettük az irányítást az életünk felett, ami a kezünkben van, ott döntéseket hozunk, egymás mellett vagyunk, amit nem uralunk, azzal megküzdünk.

Hozzánk nem költözött be Joe Black!

 

Tovább

Generációk együttélése

Miért jó egy több generációs munkahely? És ha jó, a munkáltatók ezt miért nem ismerik fel mégsem? Csak a munkáltatókban van a hiba? Miért hatalmasodik el a generációs harc? Miért mélyül a szakadék és merevednek meg a „frontvonalak”? Ki fog ennek véget vetni és egyáltalán véget lehet-e vetni ennek?

Tovább

Karanténlevlek7

I´ll be back!

Visszatérek! Visszatérünk?

A filmtörténet egyik leghíresebb mondása a Terminátor szájából hangzott el. Nemrég még úton-útfélen azt hallottam, hogy történelmi időket élünk és már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban. Most úton-útfélen azt hallom visszatérünk a megszokott kerékvágásba. Melyik az igaz?

Nekem nincs rá válaszom (a coachok amúgy is csak kérdéseket szeretnek feltenni, igaz!?), de valahogy egyiket sem érzem a legtöbb esetben hitelesnek. Mintha mindegyik kijelentés elég nagy horderejű lenne ahhoz, hogy elbújhassunk mögé. Amolyan menekülő pálya. A vírus nem változtatja meg önmagában a világot, de mi a vírus hatására megtehetjük.

Túléltünk vagy hoztunk életre szóló döntéseket?  Ha hoztunk, változtatunk-, változunk-e?  Leszünk-e elég eltökéltek, hogy akár szembe is menjünk az árral.

Én az elmúlt hónapokban, mint sokan mások is, sokkal tudatosabb fogyasztó lettem. Kevesebbet, mást és másként vásárolok. Környezettudatosabban, egészségesebben, takarékosabban, nagyobb szociális érzékenységgel választom ki, hogy mit veszek meg. Ezt biztosan megőrzöm.

Nekem az egyik nagy félelmem az elszigetelődés, már-már kétségbeesetten próbáltam meg tenni ellene. De ha újra rohanunk majd egész nap ide-oda, akkor is lesz elég időnk egymásra? Ez már erőfeszítést igényel.

Tömegével találtunk vissza a természethez, a családok megint együtt kirándultak, bicikliztek, futottak. Csak reménykedem, hogy nem térnek vissza a plázázós családi hétvégék!

Az utolsó gondolat szokás szerint a munkáé: lesz-e egyáltalán munkánk, mekkora lesz a gazdasági ellehetetlenülésből fakadó kétségbeesés, mennyire élnek majd vissza a munkáltatók a nagyobb kiszolgáltatottságunkkal?

I’ll be back! – Mindahhoz, ami az elmúlt hónapokban erőt adott, mindahhoz, amit most megtanultam.

Tovább

Karantén levelek6

Vége! Vége?

Ha vége, miért nem durrannak a pezsgők? Miért nem árasztják el az utcákat a boldog emberek?

Ha nincs vége, mégis miért nyitnak a teraszok és a strandok? Miért vannak mégis olyan sokan az utcákon?

Tudtuk, hogy a válasz nem lesz ilyen egyszerű, de ilyen bizonytalanságra, megosztottságra, tanácstalanságra talán nem számítottunk.

Aki óvatos volt, úgy látom ezután is óvatos marad, aki megpróbált nem tudomást venni az egészről, annak nem jár a mostani intézkedés nagy megkönnyebbüléssel.

Persze, persze semmi sem lesz olyan, mint régen, mindenki ezt mondogatta! De mit jelent ez? Most hogyan kellene éreznünk magunkat? Ahogy telt–múlt az idő a karanténban, valahogy azt reméltük a dolgok azért haladnak és többet fogunk tudni, ha kijöhetünk végre. Látjuk majd, hogy merre és hogyan! Hát nem látjuk! Nekünk kell kitalálni, hogyan éljünk együtt mindezzel!

Lassan-lassan mindenki kiszabadul, nem leszünk összezárva egymás hegyén-hátán, nem megyünk egymás agyára, de el is veszítjük a bekuckózás biztonságát, elveszítjük a felmentéseket, vissza kell vennünk az irányítást…

Ennek a helyzetnek éppen az az egyik legnagyobb kihívása, hogy nemcsak magánemberként merülnek fel ezek a problémák, hanem a munkahelyünkön is, nem hagyhatjuk magunk mögött, sem a lakás ajtónk, sem az irodánk bezárásával.

Mit tegyünk, ha mennünk kell, bár nem jó szívvel hagyjuk el az otthonunkat, mert még nem érezzük magunkat biztonságban. Vagy még inkább nem érezzük biztonságban a szeretteinket: nem bízzuk szívesen a gyerekeinket másra, még inkább féltjük idős szüleinket. Nem bízunk a hanyag kollégánkban, aki nem mos elégszer, elég alaposan kezet, nem használ maszkot, nem tart távolságot. Mihez kezdünk ezekkel az új feszültségekkel?

Vezetőként hogyan kezeljük az embereink nagyon különböző megközelítését, mit kezdjünk a megosztott (A és B) csapatunkkal? Hogyan integráljunk új embereket?

Hogyan, hogyan, hogyan hogyan….

Ne várjunk másra, találjuk ki együtt.

Tovább

Már nehéz megtalálni a home office jó oldalát?

Már átrendezted az összes fiókot és polcot?

A kényérsütés már nem olyan jó buli?

A családod az idegeidre megy? Ölni tudnál egy kis magányért?

Vagy épp ellenkezőleg, már attól is embernek érzed magad, ha a sarki zöldségessel (szigorúan maszkban és kesztyűben) válthatsz két szót?

Nagyjából mostanra mindenki elérkezett az első mélypontra, amikor vissza akarjuk kapni a régi életünket, de legalábbis mi magunk akarunk arról dönteni, hogy „kivel és mikor”, mármint találkozunk.

Nem tudom kinek nehezebb, azoknak-e, akik a munkájuk mellett még a tanítás terheit is át kellett, hogy vegyék és 0-24-ben gondoskodniuk kell a gyerekeik felügyeletéről és szórakoztatásáról? Vagy azoknak, akik csak a négy falat látják és minden emberi kapcsolatuk a virtuális térbe szökött?

Mindenkinek nehéz! Még akkor is, ha sok jó dolgot csinálunk, csináltunk, ha sok előnyét fel tudjuk sorolni ennek a kivételes helyzetnek. A változás sokk-szerűen ért bennünket és nem volt választásunk, hogy mennyi időt adunk magunknak, itt és most kell megoldanunk olyan problémákat, amikkel még sosem találkoztunk.

Mit mondhat erre egy coach vagy bármilyen támogató szakember? Ahogy a közösségi médiát figyelem sok mindent, és sajnos sokszor válogatás nélkül. Persze sok a hasznos ötlet és tanács, sok a butaság és az álszentség.

Használd a józan eszed! Hozz döntéseket, kérj segítséget, beszélgess, hogy mindezt milyen sorrendben? Szinte mindegy is, csak ne halogasd. Hogy most kisebb gondod is nagyobb ennél? Hidd el nem!

Tudod, mint a repülőn; előbb a saját oxigén maszkodat vedd fel, mert csak utána tudsz segíteni másoknak.

Én viszont neked tudok segíteni, hívj.

Tovább

Nem sütöttél még zseniális kenyeret, kalácsot, süteményt?

Nem valósítottad meg önmagad és pótoltál be mindent, amit eddig halogattál?

Nem világosodtál meg és nem lettél olyan bölcs, hogy annak csodájára járnának hetedhét országból (már ha bárki is jöhetne, bármilyen országból)?

Nem vagy máris egy ezerszer jobb kiadása önmagadnak? Aki korán kel, friss kiflit süt a családnak, online jógázik, míg a kifli hűl és széles mosollyal kelti a gyerekeket, akik persze örömmel tanulnak otthon, egyedül, mert már az asztalukon várják a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kreatív feladatok, amiket a digitális oktatásban lubickoló tanító nénik fáradthatatlanul kitalálnak. Na és életed szerelme, mert ő az ugye, ez alatt a néhány hét alatt újra egymásba szerettetek és most, hogy együtt vagytok 0-24-ben látod csak igazán milyen csodás, érzékeny és megértő egy pasi.

Ömlenek ránk most is az elvárások, ne hagyd magad. De ne is add fel, ragadj meg minden lehetőséget, ez nem egy rossz álom, ez az életünk. Nem tűnik el, ha holnap felébredsz és nem lesz vége a jövő héten. Bánj gondosan az idővel. Haladj lépésről, lépésre, a saját tempódban, bármit sugároz is a közösségi média.

Ne feledd, a repülőgépeken érvényes szabály most még aktuálisabb, mint valaha: előbb magadon segíts, hogy aztán másokon is tudj.

Tovább

Karantén Levelek2: Home Office

Hányszor vágytunk már arra, hogy otthonról dolgozhassunk!

Hányszor szidtuk a vezetőnket – amúgy joggal -, hogy képtelen elengedni a mikro managementet és ragaszkodik ahhoz, hogy az irodában legyünk!

Hányszor átkoztuk el a kollégáinkat – ki gondolatban, ki hangosan -, hogy nem lehet tőlük koncentrálni.

És ha már az átkoknál tartunk, hányszor kívántuk a pokolba az open space kitalálóját! Nagy a zaj, folyton megáll valaki az asztalomnál, képtelenség elmélyülni bármiben is. Túl erős a légkondi, túl meleg van, túl…

Na és most? Túl az első pár héten itthon:

  • bármikor felállhatsz,
  • míg a reggeli értekezleten ülsz, betehed a mosást,
  • kiülhetsz a kertbe, teraszra,
  • játszhatsz, tanulhatsz a gyerekkel és majd este befejezed, amit kell.

De jobb-e, ha a gyerek kiabál a hátad mögött, mintha Mancika telefonál túl hangosan.

Meg különben is, minden olyan bonyolult lett; nem szólhatsz át csak úgy az asztal felett, ha kérdezni akarsz valamit, nem tudod kávézás közben begyűjteni a fontos infókat, pláne nem a legújabb pletykákat, nem adhatod ki rögtön a mérgedet, ha igazságtalan volt veled egy nehéz ügyfél…

Szóval rossz vagy jó a home office? Persze! Csak a jóból is megárt a sok (ez már sokk).

Remélem vezetők, beosztottak is ugyanazt a következtetést vonják majd le, ha ezen a rendkívüli helyzeten túl leszünk: változtassunk, őrizzünk meg mindent ami jó, legyünk rugalmasabbak, legyen egyensúly, legyen kölcsönös bizalom (hogy lehessen home office) és legyen odafigyelés (hogy ne bolonduljunk meg az open space-ben).

Tovább

Karantén Levelek1: Hála

Alig néhány hete, hogy hivatalosan korlátozva vagyunk mozgásunkban, még annak sincs egészen egy hónapja, hogy az iskolákat bezárták, azonban a #maradjotthon kampány már március eleje óta tart. Az életünk pedig fenekestől fordult fel ebben a pár hétben!

Olyasmiket teszünk vagy éppen nem teszünk, amikről korábban elképzelni sem tudtuk, hogy ennyire meg kell/meg tudjuk változtatni a szokásainkat.

Nem könnyű! Akármennyire is próbáljuk nézni a dolgok jó oldalát, vagy inkább megtalálni azt a bizonyos jót a rosszban.

Mégis mindnyájan szerencsésnek érezzük, érezhetjük magunkat, akiknek van módja otthonról dolgozni és nem kell nap mint nap kitenni magunkat a tömegközlekedés veszélyeinek, a sok-sok emberrel való találkozásnak, az óriási stresszről, ami az egészségügyi dolgozókra, a még működő szolgáltatásokat elvégzőkre nehezedik.

Minden tiszteletem az övék és kell is, hogy érezzék a megbecsülésünket. Ne felejtsetek el megragadni minden alkalmat, apró gesztust, amikor ezt kifejezhetitek. Ne feledkezzetek meg az olyan kevésbé megbecsült munkát végzőkről sem, mint például a kukások, akik nélkül még nagyobb veszélyben lenne – hacsak közvetve is – az egészségünk.

Tovább

Még egyszer az újévi fogadalmakról vagy inkább 2020-as célkizűzésekről. Tapasztalatom szerint az emberek többsége, nemre, korra és pozícióra való tekintet nélkül igazi, saját célok nélkül éli az életét: “Ha nem tudod hová tartasz, minden út a sehovába visz.” (Henry Kissinger) Néhány hónap után fogadalmaink is elkopnak, a lelkesedés alább hagy és újra van hely a fitness termek parkolóiban. Mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen? “Ismerd meg önmagad.” Idézetekből sosem elég 🙂 A delphoi jósda feliratának első mondatát mindenki ismeri, de a folytatást már kevesen: ” Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton.” Ezen a több ezer éves útmutatáson érdemes elindulni, de ha több segítség kell, hívj engem.

Tovább

Bevallom, sosem voltam az újévi fogadalmak nagy barátja! Annyi csalódott embert láttam, akik azt hitték pusztán attól, hogy szilveszterkor fogadnak meg valamit, majd könnyebb lesz teljesíteni. Persze nem így van és az újévi fogadalmak nagy része január végére már el is felejtődik.

Tovább