Nem sütöttél még zseniális kenyeret, kalácsot, süteményt?
Nem valósítottad meg önmagad és pótoltál be mindent, amit eddig halogattál?
Nem világosodtál meg és nem lettél olyan bölcs, hogy annak csodájára járnának hetedhét országból (már ha bárki is jöhetne, bármilyen országból)?
Nem vagy máris egy ezerszer jobb kiadása önmagadnak? Aki korán kel, friss kiflit süt a családnak, online jógázik, míg a kifli hűl és széles mosollyal kelti a gyerekeket, akik persze örömmel tanulnak otthon, egyedül, mert már az asztalukon várják a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kreatív feladatok, amiket a digitális oktatásban lubickoló tanító nénik fáradthatatlanul kitalálnak. Na és életed szerelme, mert ő az ugye, ez alatt a néhány hét alatt újra egymásba szerettetek és most, hogy együtt vagytok 0-24-ben látod csak igazán milyen csodás, érzékeny és megértő egy pasi.
Ömlenek ránk most is az elvárások, ne hagyd magad. De ne is add fel, ragadj meg minden lehetőséget, ez nem egy rossz álom, ez az életünk. Nem tűnik el, ha holnap felébredsz és nem lesz vége a jövő héten. Bánj gondosan az idővel. Haladj lépésről, lépésre, a saját tempódban, bármit sugároz is a közösségi média.
Ne feledd, a repülőgépeken érvényes szabály most még aktuálisabb, mint valaha: előbb magadon segíts, hogy aztán másokon is tudj.
Új kor, új problémák. A világ komplexebbé vált és a bennünket ért stressz ezzel is tovább nőtt. Eddig csak az életközepi vagy kapuzárási pánikot ismertük, most azonban már a fiataloknál (Y és Z generáció) is megjelentek a karrierjük kezdetén olyan tünetek, amikkel foglalkozni kell. A jelenséget a szakemberek kapunyitási pániknak nevezték el. A fiatalok vonakodnak - ha nem félnek - kilépni az életbe. Egyre hosszabb ideig maradnak nemcsak a mama-hotelben, de az oktatási intézményekben is. Mi lehet emögött és mit kezdjünk vele? Egyántalán kinek a problémája ez? Ez talán egy új fejezet a generációk között folyó örök harcban? (Már ha van egyáltalán harc a generációk között!)
Kiket érint mindez? Csak az Y és Z generáció problémája? Beszélhetünk társadalmi jelenségről? Mi, szülők rontottunk el valamit? Valami nem ok az oktatási rendszerben? A munkáltatók rossz hozzáállása fűti tovább a problémát?
Már nehéz megtalálni a home office jó oldalát?
Már átrendezted az összes fiókot és polcot?
A kényérsütés már nem olyan jó buli?
A családod az idegeidre megy? Ölni tudnál egy kis magányért?
Vagy épp ellenkezőleg, már attól is embernek érzed magad, ha a sarki zöldségessel (szigorúan maszkban és kesztyűben) válthatsz két szót?
Nagyjából mostanra mindenki elérkezett az első mélypontra, amikor vissza akarjuk kapni a régi életünket, de legalábbis mi magunk akarunk arról dönteni, hogy „kivel és mikor”, mármint találkozunk.
Nem tudom kinek nehezebb, azoknak-e, akik a munkájuk mellett még a tanítás terheit is át kellett, hogy vegyék és 0-24-ben gondoskodniuk kell a gyerekeik felügyeletéről és szórakoztatásáról? Vagy azoknak, akik csak a négy falat látják és minden emberi kapcsolatuk a virtuális térbe szökött?
Mindenkinek nehéz! Még akkor is, ha sok jó dolgot csinálunk, csináltunk, ha sok előnyét fel tudjuk sorolni ennek a kivételes helyzetnek. A változás sokk-szerűen ért bennünket és nem volt választásunk, hogy mennyi időt adunk magunknak, itt és most kell megoldanunk olyan problémákat, amikkel még sosem találkoztunk.
Mit mondhat erre egy coach vagy bármilyen támogató szakember? Ahogy a közösségi médiát figyelem sok mindent, és sajnos sokszor válogatás nélkül. Persze sok a hasznos ötlet és tanács, sok a butaság és az álszentség.
Használd a józan eszed! Hozz döntéseket, kérj segítséget, beszélgess, hogy mindezt milyen sorrendben? Szinte mindegy is, csak ne halogasd. Hogy most kisebb gondod is nagyobb ennél? Hidd el nem!
Tudod, mint a repülőn; előbb a saját oxigén maszkodat vedd fel, mert csak utána tudsz segíteni másoknak.
Én viszont neked tudok segíteni, hívj.
