Nem sütöttél még zseniális kenyeret, kalácsot, süteményt?
Nem valósítottad meg önmagad és pótoltál be mindent, amit eddig halogattál?
Nem világosodtál meg és nem lettél olyan bölcs, hogy annak csodájára járnának hetedhét országból (már ha bárki is jöhetne, bármilyen országból)?
Nem vagy máris egy ezerszer jobb kiadása önmagadnak? Aki korán kel, friss kiflit süt a családnak, online jógázik, míg a kifli hűl és széles mosollyal kelti a gyerekeket, akik persze örömmel tanulnak otthon, egyedül, mert már az asztalukon várják a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kreatív feladatok, amiket a digitális oktatásban lubickoló tanító nénik fáradthatatlanul kitalálnak. Na és életed szerelme, mert ő az ugye, ez alatt a néhány hét alatt újra egymásba szerettetek és most, hogy együtt vagytok 0-24-ben látod csak igazán milyen csodás, érzékeny és megértő egy pasi.
Ömlenek ránk most is az elvárások, ne hagyd magad. De ne is add fel, ragadj meg minden lehetőséget, ez nem egy rossz álom, ez az életünk. Nem tűnik el, ha holnap felébredsz és nem lesz vége a jövő héten. Bánj gondosan az idővel. Haladj lépésről, lépésre, a saját tempódban, bármit sugároz is a közösségi média.
Ne feledd, a repülőgépeken érvényes szabály most még aktuálisabb, mint valaha: előbb magadon segíts, hogy aztán másokon is tudj.
Küzdjünk közösen, mert azt hinni, hogy ez csak Y és Z generáció problémája sehova sem vezető egyszerűsítés. A probléma közös és a támogatásunkra van szükségük, akár belátják, akár nem. Felejtsük el nekünk mi volna jó, kérdezzük meg őket mit szeretnének. Tanítsuk meg őket önálló döntésekre, segítsük fejlődni az önismeretüket. Ne az elvárások domináljanak a kapcsolatunkban, hanem az elfogadás. Bármennyire szerettük és tiszteltük is a szüleinket, mi sem akartunk a kicsinyített másuk lenni, mi is lázadtunk, de legalábbis mást akartunk vagy csak másképp. Ahogy George Orwell mondta:
"Minden generáció intelligensebbnek hiszi magát, mint az előzőek és bölcsebbnek, mint az utána következőek."
Na de mit tehetnek magukért a fiatalok?!
Már nehéz megtalálni a home office jó oldalát?
Már átrendezted az összes fiókot és polcot?
A kényérsütés már nem olyan jó buli?
A családod az idegeidre megy? Ölni tudnál egy kis magányért?
Vagy épp ellenkezőleg, már attól is embernek érzed magad, ha a sarki zöldségessel (szigorúan maszkban és kesztyűben) válthatsz két szót?
Nagyjából mostanra mindenki elérkezett az első mélypontra, amikor vissza akarjuk kapni a régi életünket, de legalábbis mi magunk akarunk arról dönteni, hogy „kivel és mikor”, mármint találkozunk.
Nem tudom kinek nehezebb, azoknak-e, akik a munkájuk mellett még a tanítás terheit is át kellett, hogy vegyék és 0-24-ben gondoskodniuk kell a gyerekeik felügyeletéről és szórakoztatásáról? Vagy azoknak, akik csak a négy falat látják és minden emberi kapcsolatuk a virtuális térbe szökött?
Mindenkinek nehéz! Még akkor is, ha sok jó dolgot csinálunk, csináltunk, ha sok előnyét fel tudjuk sorolni ennek a kivételes helyzetnek. A változás sokk-szerűen ért bennünket és nem volt választásunk, hogy mennyi időt adunk magunknak, itt és most kell megoldanunk olyan problémákat, amikkel még sosem találkoztunk.
Mit mondhat erre egy coach vagy bármilyen támogató szakember? Ahogy a közösségi médiát figyelem sok mindent, és sajnos sokszor válogatás nélkül. Persze sok a hasznos ötlet és tanács, sok a butaság és az álszentség.
Használd a józan eszed! Hozz döntéseket, kérj segítséget, beszélgess, hogy mindezt milyen sorrendben? Szinte mindegy is, csak ne halogasd. Hogy most kisebb gondod is nagyobb ennél? Hidd el nem!
Tudod, mint a repülőn; előbb a saját oxigén maszkodat vedd fel, mert csak utána tudsz segíteni másoknak.
Én viszont neked tudok segíteni, hívj.
