I´ll be back! Visszatérek! Visszatérünk? A filmtörténet egyik leghíresebb mondása a Terminátor szájából hangzott el. Nemrég még úton-útfélen azt hallottam, hogy történelmi időket élünk és már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban. Most úton-útfélen azt hallom visszatérünk a megszokott kerékvágásba. Melyik az igaz? Nekem nincs rá válaszom (a coachok amúgy is csak kérdéseket szeretnek feltenni, igaz!?), de valahogy egyiket sem érzem a legtöbb esetben hitelesnek. Mintha mindegyik kijelentés elég nagy horderejű lenne ahhoz, hogy elbújhassunk mögé. Amolyan menekülő pálya. A vírus nem változtatja meg önmagában a világot, de mi a vírus hatására megtehetjük. Túléltünk vagy hoztunk életre szóló döntéseket? Ha hoztunk, változtatunk-, változunk-e? Leszünk-e elég eltökéltek, hogy akár szembe is menjünk az árral. Én az elmúlt hónapokban, mint sokan mások is, sokkal tudatosabb fogyasztó lettem. Kevesebbet, mást és másként vásárolok. Környezettudatosabban, egészségesebben, takarékosabban, nagyobb szociális érzékenységgel választom ki, hogy mit veszek meg. Ezt biztosan megőrzöm. Nekem az egyik nagy félelmem az elszigetelődés, már-már kétségbeesetten próbáltam meg tenni ellene. De ha újra rohanunk majd egész nap ide-oda, akkor is lesz elég időnk egymásra? Ez már erőfeszítést igényel. Tömegével találtunk vissza a természethez, a családok megint együtt kirándultak, bicikliztek, futottak. Csak reménykedem, hogy nem térnek vissza a plázázós családi hétvégék! Az utolsó gondolat szokás szerint a munkáé: lesz-e egyáltalán munkánk, mekkora lesz a gazdasági ellehetetlenülésből fakadó kétségbeesés, mennyire élnek majd vissza a munkáltatók a nagyobb kiszolgáltatottságunkkal? I’ll be back! – Mindahhoz, ami az elmúlt hónapokban erőt adott, mindahhoz, amit most megtanultam.
TovábbKüzdjünk közösen, mert azt hinni, hogy ez csak Y és Z generáció problémája sehova sem vezető egyszerűsítés. A probléma közös és a támogatásunkra van szükségük, akár belátják, akár nem. Felejtsük el nekünk mi volna jó, kérdezzük meg őket mit szeretnének. Tanítsuk meg őket önálló döntésekre, segítsük fejlődni az önismeretüket. Ne az elvárások domináljanak a kapcsolatunkban, hanem az elfogadás. Bármennyire szerettük és tiszteltük is a szüleinket, mi sem akartunk a kicsinyített másuk lenni, mi is lázadtunk, de legalábbis mást akartunk vagy csak másképp. Ahogy George Orwell mondta: "Minden generáció intelligensebbnek hiszi magát, mint az előzőek és bölcsebbnek, mint az utána következőek." Na de mit tehetnek magukért a fiatalok?!
Tovább