Alig néhány hete, hogy hivatalosan korlátozva vagyunk mozgásunkban, még annak sincs egészen egy hónapja, hogy az iskolákat bezárták, azonban a #maradjotthon kampány már március eleje óta tart. Az életünk pedig fenekestől fordult fel ebben a pár hétben!
Olyasmiket teszünk vagy éppen nem teszünk, amikről korábban elképzelni sem tudtuk, hogy ennyire meg kell/meg tudjuk változtatni a szokásainkat.
Nem könnyű! Akármennyire is próbáljuk nézni a dolgok jó oldalát, vagy inkább megtalálni azt a bizonyos jót a rosszban.
Mégis mindnyájan szerencsésnek érezzük, érezhetjük magunkat, akiknek van módja otthonról dolgozni és nem kell nap mint nap kitenni magunkat a tömegközlekedés veszélyeinek, a sok-sok emberrel való találkozásnak, az óriási stresszről, ami az egészségügyi dolgozókra, a még működő szolgáltatásokat elvégzőkre nehezedik.
Minden tiszteletem az övék és kell is, hogy érezzék a megbecsülésünket. Ne felejtsetek el megragadni minden alkalmat, apró gesztust, amikor ezt kifejezhetitek. Ne feledkezzetek meg az olyan kevésbé megbecsült munkát végzőkről sem, mint például a kukások, akik nélkül még nagyobb veszélyben lenne – hacsak közvetve is – az egészségünk.
Mi van, ha mégis megtörténik, amit mindig csak , ha nem is kívülállóként , de messziről szemléltél? Amit csak a hírekben láttál, olvastál. Ami csak másokkal történik meg.
Aztán egyszer csak bumm, itt van! Mégis valósággá válik, a te családod is érintett lesz. Hirtelen másképp látod a dolgokat. Félted a szeretteidet, ismeretlen félelmekkel kell szembe nézned.
A lányom másfél hete megbetegedett, “ tipikus” megfázásos tünetek, amik bár nem voltak súlyosak, mégis mintha a szokásostól kissé lassabban gyógyultak volna. Aztán a vőlegénye is megbetegedett. Aztán jöttek a hírek, a kosárcsapatából többen is betegek. Valakinek gyanús lett, csináltatott COVID tesztet: pozitív! Az első bumm. A lányom tesztje is pozitív. A második bumm. Jézusom! Mi lesz vele?!
Egy kétgenerációs családi házban élünk, két külön lakás , de persze, hogy találkozunk minden nap. Közel járok a 60-hoz és asztmám van. A harmadik bumm. A rémület a gyerek arcán: “ Mi van, ha anyát is megfertőztem?!”
Hiába nyugtatom, én még az a generáció vagyok, aki jól “meg van csinálva”, 100 éves koromban úgy kell majd agyon csapniuk. Nem nagyon sikerül, bár elég meggyőző tudok lenni. Teljes szeparáció. A negyedik bumm. Egyedül maradok. És persze én is megijedek egy kicsit, néhány álmatlan éjszaka és állandó lázmerés után úgy döntök, inkább azt teszem, amihez értek, amit a nagyapámtól tanultam: “ Ha sírunk, ha nevetünk, egy a fizetés!” Szóval teszem a dolgom; ha most ezzel kell megküzdenünk, akkor ezt fogjuk tenni, “no para”.
Értesítünk mindenkit , akivel találkoztunk az elmúlt másfél hétben.
A gyerekek közben egyre jobban vannak.
Majd engem is letesztelnek.
Az egyetemi kurzusomat átírom online változatra.
És, amiben igazán jó vagyok, számba veszem a jó dolgokat:
anyukámat pont egy nappal hamarabb vittem haza, mint ahogy a lányom találkozott volna a csapatával (máskor nyafogok, hogy milyen messze lakik, most örömmel konstatálta, jó ez még így),
a fiamék pont ebben az időszakban nyaraltak, így nem találkoztunk 2 hete (az első unokámat várják !),
eddig is felelősen kezeltük ezt a járvány helyzetet, nem rohangáltunk szerte-széjjel a világban (azt ÁNTSZ -es ügyintéző meglepődött, hogy csak ennyi kontaktunk volt),
van egy nagyszerű házi orvosunk, aki segít, támogat, intézkedik és még kedves is,
mindenki segítséget ajánl és drukkol nekünk.
Nem is sorolom tovább, mert látjátok, visszavettük az irányítást az életünk felett, ami a kezünkben van, ott döntéseket hozunk, egymás mellett vagyunk, amit nem uralunk, azzal megküzdünk.
Hozzánk nem költözött be Joe Black!
Tovább
Még egyszer az újévi fogadalmakról vagy inkább 2020-as célkizűzésekről. Tapasztalatom szerint az emberek többsége, nemre, korra és pozícióra való tekintet nélkül igazi, saját célok nélkül éli az életét: "Ha nem tudod hová tartasz, minden út a sehovába visz." (Henry Kissinger) Néhány hónap után fogadalmaink is elkopnak, a lelkesedés alább hagy és újra van hely a fitness termek parkolóiban. Mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen? "Ismerd meg önmagad." Idézetekből sosem elég :-) A delphoi jósda feliratának első mondatát mindenki ismeri, de a folytatást már kevesen: " Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton." Ezen a több ezer éves útmutatáson érdemes elindulni, de ha több segítség kell, hívj engem.