Még mindíg a kapunyitási pánikról
Egy kicsit szeretnék még visszatérni az előző bejegyzésem témájához és az első kicsit emocionális megközelítést tovább árnyalni, a racionális megközelítés híveinek is pontosabb definíciót adni a problémáról. Bár klasszikusan 21. századi problémáról beszélünk, így a magatartás kutatások még nem hosszú múltra tekintenek vissza, azért már számos tudós, kutató foglalkozik vele és komoly eredményeik vannak. Tulajdonképpen két alapvető formáját különböztetjük meg:
Tovább
Vége! Vége?
Ha vége, miért nem durrannak a pezsgők? Miért nem árasztják el az utcákat a boldog emberek?
Ha nincs vége, mégis miért nyitnak a teraszok és a strandok? Miért vannak mégis olyan sokan az utcákon?
Tudtuk, hogy a válasz nem lesz ilyen egyszerű, de ilyen bizonytalanságra, megosztottságra, tanácstalanságra talán nem számítottunk.
Aki óvatos volt, úgy látom ezután is óvatos marad, aki megpróbált nem tudomást venni az egészről, annak nem jár a mostani intézkedés nagy megkönnyebbüléssel.
Persze, persze semmi sem lesz olyan, mint régen, mindenki ezt mondogatta! De mit jelent ez? Most hogyan kellene éreznünk magunkat? Ahogy telt–múlt az idő a karanténban, valahogy azt reméltük a dolgok azért haladnak és többet fogunk tudni, ha kijöhetünk végre. Látjuk majd, hogy merre és hogyan! Hát nem látjuk! Nekünk kell kitalálni, hogyan éljünk együtt mindezzel!
Lassan-lassan mindenki kiszabadul, nem leszünk összezárva egymás hegyén-hátán, nem megyünk egymás agyára, de el is veszítjük a bekuckózás biztonságát, elveszítjük a felmentéseket, vissza kell vennünk az irányítást…
Ennek a helyzetnek éppen az az egyik legnagyobb kihívása, hogy nemcsak magánemberként merülnek fel ezek a problémák, hanem a munkahelyünkön is, nem hagyhatjuk magunk mögött, sem a lakás ajtónk, sem az irodánk bezárásával.
Mit tegyünk, ha mennünk kell, bár nem jó szívvel hagyjuk el az otthonunkat, mert még nem érezzük magunkat biztonságban. Vagy még inkább nem érezzük biztonságban a szeretteinket: nem bízzuk szívesen a gyerekeinket másra, még inkább féltjük idős szüleinket. Nem bízunk a hanyag kollégánkban, aki nem mos elégszer, elég alaposan kezet, nem használ maszkot, nem tart távolságot. Mihez kezdünk ezekkel az új feszültségekkel?
Vezetőként hogyan kezeljük az embereink nagyon különböző megközelítését, mit kezdjünk a megosztott (A és B) csapatunkkal? Hogyan integráljunk új embereket?
Hogyan, hogyan, hogyan hogyan….
Ne várjunk másra, találjuk ki együtt.