Új kor, új problémák. A világ komplexebbé vált és a bennünket ért stressz ezzel is tovább nőtt. Eddig csak az életközepi vagy kapuzárási pánikot ismertük, most azonban már a fiataloknál (Y és Z generáció) is megjelentek a karrierjük kezdetén olyan tünetek, amikkel foglalkozni kell. A jelenséget a szakemberek kapunyitási pániknak nevezték el. A fiatalok vonakodnak – ha nem félnek – kilépni az életbe. Egyre hosszabb ideig maradnak nemcsak a mama-hotelben, de az oktatási intézményekben is. Mi lehet emögött és mit kezdjünk vele? Egyántalán kinek a problémája ez? Ez talán egy új fejezet a generációk között folyó örök harcban? (Már ha van egyáltalán harc a generációk között!)
Kiket érint mindez? Csak az Y és Z generáció problémája? Beszélhetünk társadalmi jelenségről? Mi, szülők rontottunk el valamit? Valami nem ok az oktatási rendszerben? A munkáltatók rossz hozzáállása fűti tovább a problémát?
A fiatalok szenvednek, mi szülők a hajunkat tépjük és a cégek aggódnak, hogy nem tudják integrálni az új generációt a munkavilágába.
Egymás hibáztatásával nyilvánvalóan nem megyünk semmire. A probléma közös, a megoldásnak is annak kell lennie.
Először is ne várjunk el másoktól többet, mint, amit magunk is meg tudunk tenni. A világ körülöttünk sokkal komplexebbé, átláthatatlanabbá, bizonytalanabbá vált, miközben az információ áramlás felgyorsult és ember legyen a talpán, aki ebben a forgatakban rendet tud vágni! A társadalmi normák is folyamatosan változnak, eltűnőben vannak a biztos pontok, az igazi kapaszkodók. Minden azt sugallja körülöttünk, hogy aki nem siet, az lemarad, ha elmulasztasz egy lehetőséget, alul maradsz a versenyben. Mert ma minden verseny és a tetejében még – hála a közösségi médiának – minden a nyílt szinen zajlik, sikerek és kudarcok egyaránt.
Akár bevalljuk, akár nem (legalább saját magunkkal legyünk őszinték!) mi (szülők, tanárok, vezetők is elbizonytalanodunk. Elkap minket az életközepi válság, fenyeget a kiégés, kétségbeesetten keressük az új inspirációkat. Mind e közben derekasan próbálunk helytállni minden területen, küszködünk vagy épp feladjuk, éljük az életünket. Neveljük a gyerekeinket és meglepődünk, hogy amikor véglegesen ki kellene lépniük a nagybetűs életbe, kissé vagy nagyon is hezitálnak, és inkább begyűjtenek még egy diplomát, egy újabb szakképesítést vagy nyelvtudást. No és persze maradnak a még valamennyire biztonságosnak mondható család és iskola rendszer védett világában. Felnőttek is, meg nem is, hiszen a legtöbbjük még dolgozik is, gyakornokként vagy részmunkaidőben, persze szigorúan nem elköteleződő formában.
Mi pedig egyszercsak megijedünk, hogy mi van ezzel a gyerekkel, miért nem fut már neki, hogy megvalósítsa önmagát. Nem értjük mi a baj, ott a kezében a jó diploma, a világ nyitott és tele van jobbnál jobb lehetőségekkel, fiatal, előtte az élet, hát mi kell még. Ez a hozzáállás persze nem segít a dolgon, jönnek a viták, a bezzeg az én időmben puffogások, hirtelen nagy lesz a generációs különbség, el kezdjük nem érteni egymást, és mivel nem értjük szépen lassan le is szokunk az értelmes kommunikációról. A mi nemzedékünk aggódik, az Y, Z generáció pedig szinte magára marad.
Kedves Fiatalok!
Csak bátran, nyugodtan próbáljatok ki sok mindent, járjátok a saját utatokat, válasszátok azt a munkahelyet, amit a legjobbnak tartotok. Ha az ember munkába áll nem börtönbe megy (még akkor sem, ha egy – egy hétfő reggelen ez a kóbor gondolat gyötri), ha rosszul döntötök, lehet változtatni. Lehet külföldön tapasztalatokat gyűjteni, lehet több mindent megtanulni. Egyetlen dologról nem szabad lemondani, hogy értelmes életet éljetek, ahogy Simon Sinek mondja: találjátok meg a „miérteteket”.
A munkáltatóknak pedig csak egyetlen tanácsom volna (bár tudom, hogy ez csak látszatra egyszerű), ne akarják ezt a nemzedéket magukhoz láncolni, felesleges idő és pénz pazarlás. Ha 2-3, maximum 4 évig tudjátok őket megtartani, addig hozzátok ki belőlük a legjobbat. Aztán hadd menjenek, hogy jöhessenek az újak! Abba érdemes viszont invesztálni, hogy a vállalati szervezet rugalmas, a vállalati kultúra nyitott legyen, képessé váljon ezeket a gyorsabb mozgásokat lekövetni. Törekedjetek inkább az X-ek megóvására, legyenek ők a stabil alap, előzzétek meg a kiégésüket, örizzétek meg a motivációjukat, hogy örömmel mentorálják a fiatalokat, sőt igényeljék a reverse-mentoringot. Kezdjetek el végre a nemzedékek összebékítésével törődni, mert ez megadja a fejlődéshez szükséges stabilitást és a pezsgést is!
