Küzdjünk közösen, mert azt hinni, hogy ez csak Y és Z generáció problémája sehova sem vezető egyszerűsítés. A probléma közös és a támogatásunkra van szükségük, akár belátják, akár nem. Felejtsük el nekünk mi volna jó, kérdezzük meg őket mit szeretnének. Tanítsuk meg őket önálló döntésekre, segítsük fejlődni az önismeretüket. Ne az elvárások domináljanak a kapcsolatunkban, hanem az elfogadás. Bármennyire szerettük és tiszteltük is a szüleinket, mi sem akartunk a kicsinyített másuk lenni, mi is lázadtunk, de legalábbis mást akartunk vagy csak másképp. Ahogy George Orwell mondta:
„Minden generáció intelligensebbnek hiszi magát, mint az előzőek és bölcsebbnek, mint az utána következőek.”
Na de mit tehetnek magukért a fiatalok?!
- Találd meg az életcélod. Higgy, dolgozz valami nagyobb cél érdekében. Nem kell, hogy ez amolyan SMART cél legyen, elég, ha úgy érzed valami vezérel (l. Simon Sinek: Kezdj valamit a miérteddel)
- Fejleszd az érzelmi intelligenciádat és a hozzá kapcsolódó képességeket. Ezek majd segítenek átjutni a válságokon.
- Inkább célokat tűzz ki, mint egyetlen célt. Inkább legyen listát a céljaidról, így ha valamit nem tudsz azonnal elérni, esetleg félre kell tenned vagy netán lemondanod róla, kisebb lesz a csalódás, hiszen koncentrálhatsz másra.
- Érd el, hogy a saját álmaid, vágyaid határozzák meg a céljaidat, ne valaki másé (sem a szüleidnek nem tartozol ezzel, sem a gyorsan változó divat hullámoknak).
- Követhetsz és követsz is el hibákat, szokj hozzá, ez a normális. Mindig van második esély!
- Ne halogass! Legalább aprócska lépést/lépéseket tegyél a célod felé. Nem kell mindent azonnal elérni, egy időben csak egy lépés.
- Adj magadnak időt, hogy átgondold a dolgokat, ne kapkodj, ne ess pánikba.
- Térképezd fel a teljes érdeklődési körödet, ne csak a potenciális szakmákat, hivatásokat vedd számba, hanem mindent, ami érdekel és örömet ad. Először is, sosem tudhatod mivel keres majd egyszer pénzt, másodszor, azok a tevékenységek, amiket szeretünk és élvezünk, fenntartják a motivációnkat és képesek inspirálni bennünket.
- És ezt a motivációt és inspirációt óvd foggal és körömmel, mert nagy kincs mindkettő.
- Kérj segítséget! Mindig fogsz találni.
- Felejtsd el a folytonos összehasonlítgatást! Állandó elégedetlenkedés szül. Önmagadhoz képest fejlődj.
- Keress egy objektív, külső támogatót mentor vagy coach-ot, sokat tud majd segíteni.
- Ne felejtsd el, nem te vagy egyetlen, aki ebben a cipőben jár, nem vagy lúzer.
- Minél előbb felejted el mások elvárásit, annál jobb.
- Nyugodtan próbáld ki magad több dologban is, ez a te korodban normális.
Vége! Vége?
Ha vége, miért nem durrannak a pezsgők? Miért nem árasztják el az utcákat a boldog emberek?
Ha nincs vége, mégis miért nyitnak a teraszok és a strandok? Miért vannak mégis olyan sokan az utcákon?
Tudtuk, hogy a válasz nem lesz ilyen egyszerű, de ilyen bizonytalanságra, megosztottságra, tanácstalanságra talán nem számítottunk.
Aki óvatos volt, úgy látom ezután is óvatos marad, aki megpróbált nem tudomást venni az egészről, annak nem jár a mostani intézkedés nagy megkönnyebbüléssel.
Persze, persze semmi sem lesz olyan, mint régen, mindenki ezt mondogatta! De mit jelent ez? Most hogyan kellene éreznünk magunkat? Ahogy telt–múlt az idő a karanténban, valahogy azt reméltük a dolgok azért haladnak és többet fogunk tudni, ha kijöhetünk végre. Látjuk majd, hogy merre és hogyan! Hát nem látjuk! Nekünk kell kitalálni, hogyan éljünk együtt mindezzel!
Lassan-lassan mindenki kiszabadul, nem leszünk összezárva egymás hegyén-hátán, nem megyünk egymás agyára, de el is veszítjük a bekuckózás biztonságát, elveszítjük a felmentéseket, vissza kell vennünk az irányítást…
Ennek a helyzetnek éppen az az egyik legnagyobb kihívása, hogy nemcsak magánemberként merülnek fel ezek a problémák, hanem a munkahelyünkön is, nem hagyhatjuk magunk mögött, sem a lakás ajtónk, sem az irodánk bezárásával.
Mit tegyünk, ha mennünk kell, bár nem jó szívvel hagyjuk el az otthonunkat, mert még nem érezzük magunkat biztonságban. Vagy még inkább nem érezzük biztonságban a szeretteinket: nem bízzuk szívesen a gyerekeinket másra, még inkább féltjük idős szüleinket. Nem bízunk a hanyag kollégánkban, aki nem mos elégszer, elég alaposan kezet, nem használ maszkot, nem tart távolságot. Mihez kezdünk ezekkel az új feszültségekkel?
Vezetőként hogyan kezeljük az embereink nagyon különböző megközelítését, mit kezdjünk a megosztott (A és B) csapatunkkal? Hogyan integráljunk új embereket?
Hogyan, hogyan, hogyan hogyan….
Ne várjunk másra, találjuk ki együtt.