Bevallom, sosem voltam az újévi fogadalmak nagy barátja! Annyi csalódott embert láttam, akik azt hitték pusztán attól, hogy szilveszterkor fogadnak meg valamit, majd könnyebb lesz teljesíteni. Persze nem így van és az újévi fogadalmak nagy része január végére már el is felejtődik.
De valóban így kell ennek lennie? Mi lenne, ha ezeket a fogadalmakat úgy kezelnénk, mint célkitűzéseket? Hiába a coach szilveszterkor is coach marad! Tudjuk, ha a célokat jól tűzzük ki, akkor elérhetők lesznek. Ki ne hallott volna az ú.n. SMART célokról? Miért ne lehetnének újévi fogadalmaink is SMART célok? Bár coach-ként azt vallom, célkitűzésre, változtatásra bármelyik nap megfelelő, de el kell ismernem az óév lézárásában, új év kezdetében van némi ünnepélyesség, egy kis misztikum, és több remény, mint egy hétfő reggelen. Hát legyen, de csináljuk jól!
Álmodjunk nagyot, fordítsuk le SMART-nyelvre, bontsuk lépésekre, tűzzünk ki határidőket, és ha kell kérjünk segítséget, hogy jövő ilyenkor boldogan pipálhassuk ki a fogadalmainkat, így nemcsak az új évet ünnepeljük majd, de a sikereinket is.
Én pedig segítek, nézzétek meg a kedvezményes csomagot, amit támogatásként ajánlok.
Küzdjünk közösen, mert azt hinni, hogy ez csak Y és Z generáció problémája sehova sem vezető egyszerűsítés. A probléma közös és a támogatásunkra van szükségük, akár belátják, akár nem. Felejtsük el nekünk mi volna jó, kérdezzük meg őket mit szeretnének. Tanítsuk meg őket önálló döntésekre, segítsük fejlődni az önismeretüket. Ne az elvárások domináljanak a kapcsolatunkban, hanem az elfogadás. Bármennyire szerettük és tiszteltük is a szüleinket, mi sem akartunk a kicsinyített másuk lenni, mi is lázadtunk, de legalábbis mást akartunk vagy csak másképp. Ahogy George Orwell mondta:
"Minden generáció intelligensebbnek hiszi magát, mint az előzőek és bölcsebbnek, mint az utána következőek."
Na de mit tehetnek magukért a fiatalok?!
Még egyszer az újévi fogadalmakról vagy inkább 2020-as célkizűzésekről. Tapasztalatom szerint az emberek többsége, nemre, korra és pozícióra való tekintet nélkül igazi, saját célok nélkül éli az életét: "Ha nem tudod hová tartasz, minden út a sehovába visz." (Henry Kissinger) Néhány hónap után fogadalmaink is elkopnak, a lelkesedés alább hagy és újra van hely a fitness termek parkolóiban. Mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen? "Ismerd meg önmagad." Idézetekből sosem elég :-) A delphoi jósda feliratának első mondatát mindenki ismeri, de a folytatást már kevesen: " Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton." Ezen a több ezer éves útmutatáson érdemes elindulni, de ha több segítség kell, hívj engem.
I´ll be back!
Visszatérek! Visszatérünk?
A filmtörténet egyik leghíresebb mondása a Terminátor szájából hangzott el. Nemrég még úton-útfélen azt hallottam, hogy történelmi időket élünk és már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban. Most úton-útfélen azt hallom visszatérünk a megszokott kerékvágásba. Melyik az igaz?
Nekem nincs rá válaszom (a coachok amúgy is csak kérdéseket szeretnek feltenni, igaz!?), de valahogy egyiket sem érzem a legtöbb esetben hitelesnek. Mintha mindegyik kijelentés elég nagy horderejű lenne ahhoz, hogy elbújhassunk mögé. Amolyan menekülő pálya. A vírus nem változtatja meg önmagában a világot, de mi a vírus hatására megtehetjük.
Túléltünk vagy hoztunk életre szóló döntéseket? Ha hoztunk, változtatunk-, változunk-e? Leszünk-e elég eltökéltek, hogy akár szembe is menjünk az árral.
Én az elmúlt hónapokban, mint sokan mások is, sokkal tudatosabb fogyasztó lettem. Kevesebbet, mást és másként vásárolok. Környezettudatosabban, egészségesebben, takarékosabban, nagyobb szociális érzékenységgel választom ki, hogy mit veszek meg. Ezt biztosan megőrzöm.
Nekem az egyik nagy félelmem az elszigetelődés, már-már kétségbeesetten próbáltam meg tenni ellene. De ha újra rohanunk majd egész nap ide-oda, akkor is lesz elég időnk egymásra? Ez már erőfeszítést igényel.
Tömegével találtunk vissza a természethez, a családok megint együtt kirándultak, bicikliztek, futottak. Csak reménykedem, hogy nem térnek vissza a plázázós családi hétvégék!
Az utolsó gondolat szokás szerint a munkáé: lesz-e egyáltalán munkánk, mekkora lesz a gazdasági ellehetetlenülésből fakadó kétségbeesés, mennyire élnek majd vissza a munkáltatók a nagyobb kiszolgáltatottságunkkal?
I’ll be back! – Mindahhoz, ami az elmúlt hónapokban erőt adott, mindahhoz, amit most megtanultam.
